Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-28
szóval a tegnapi előrehozott szülinapozást ismét a postának és a szomszédoknak köszönhetem
– egyszer ugye már ügyesen elintézték, hogy ne a szülinapomon ünnepeljek
a tegnapi napot örökkön-örökké cookie monster napként fogjuk emlegetni, az már egyszer biztos …
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-28
jelentem ünnepélyesen, hogy ma 30 éves lettem és így érzem magam:
tulipánok nyílnak a lelkemben, köszönöm szépen!
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-27
aktív munkahelyi elfoglaltságként kipróbáltam egy régi kedvencemet, amit még az internet elterjedése előtt a PCmen sokat kattogtattam: a passziánszt.
mikor sikerült kiraknom a négy paklit, a következő rám vonatkozó pozitív információkat láttam a képernyőn:
hát most komolyan?! mi más kell még?
a fekete özveggyel is próbálkoztam, de ott még nem kaptam hasonlóan pozitív visszajelzéseket. azt még gyakorolnom kell …
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-26
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-26
fiatalkorom utolsó hétvégéje részben kicseszés volt, részben meg fantasztikus.
a kicseszés része a szombati munkavégzéssel kezdődött és az óraátállással végződött. felére csökkent a hétvége és még egy órát is vesztettünk az átállás miatt. egy órányi alvásom odaveszett …
ennek megfelelően persze nagyon fáradtan és nyomottan ébredtem vasárnap reggel. de tudtam, hogy útrakelés van, úgyhogy pikk-pakk elkészültem reggel – még hajat is mostam – csinosan felöltöztem és elindultunk az urammal pestre, ahol anyósomék köszöntöttek meg. sok szép dolgot kaptam tőlük és egy igazi gasztroélményben is részem volt: etnaII pizzéria a keleti mellett! köszönöm istenem, hogy vagy nekem!
gluténmentes pizzát ebédeltem szülinapom alkalmából! leírom még egyszer, jó?! ha valaki nem érezné át ezeknek a szavaknak a súlyát: gluténmentes pizzát ebédeltem! kemencében sült csípős magyaros gluténmentes pizzát ebédeltem. annyira finom volt, hogy meg sem bírtam enni. szaftos volt, csípős, szalonnás, hagymás, kétsajtos, vékony tésztás … istenem de finom volt …
aztán tovagurultunk a nagy katarzisomban, egy újabb katarzis felé: apósomék az ország tortáját a 30as gyertyával elémrakták nagy happy birthday-éneklés közepette. nagyon jó érzés volt és még ízlik is a köleses-barackos torta. persze arról még nincs fotóm – de előbb-utóbb lesz az is.
de ennek ellénére nem szeretnélek benneteket megfosztani az elkészített fotóktól, melyek a meglepetések hegyét próbálják érzékeltetni, amivel engem vasárnap elláttak.
nagyon örültem a meglepetéseknek, a sok gluténmentességnek, a gyönyörű nyakláncnak, a cuki pizsinek, a toffifeenek, a táskának, a dekorvirágoknak, a sok csokinak, a könynveknek, a tálalótálkáknak, a szép virágoknak, a fürdőrózsának … hát szóval … a szülihetem ezen napja is csodálatos volt!
és most egy-két fotó Tovább ehhez a bejegyzéshez »
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-26
hát ismét előkerült a gyönyörű, csodálatos, egyetlen igazán imádott biciklim. csak úgy suhantam vele munkába és vissza. ma sajnos egy olajradiátort kellett behoznom a melóhelyemre (ne is kérdezzétek) emiatt nem tudtam bringán suhanni, de holnaptól ismét nyeregbe ülök. nevetve nézem majd az ingerült autósokat, lehagyom őket, mert gyorsabb leszek, mint ők, integetni is fogok nekik, hogy még idegesebbek legyenek és közben örülök majd a friss levegőnek, a kellemes csendes zenének, ami a fülembe ciripel és azon fogok elmélkedni - amellett, hogy maximálisan odafigyelek a közlekedésre és a csúnya gonosz engem elütni képes járművekre – hogy mindjárt 30 leszek …
… utolsó fiatalkori bringás képemet alább láthatjátok
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-24
több okból is.
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-23
ma reggel kicsit késve is indultam – ami van, hogy zavar, de most, hogy a felmondási időmet töltöm, igazából az sem izgat, ha kések – és nem volt ebédem, úgyhogy uccu neki beugrottam a sparba zacsis salátakeverékért.
a spar két utcával balra van a lakhelyemtől és útba esik a munkahely felé. szóval begurultam a sparba, vettem kaját magamnak – na jó meg egy kindercsokit is. visszaültem a kocsiba – azaz: visszaültem a magba – elmajszolgattam a kindercsokimat – aminek örültem – és elindítottam az autót.
kihajtottam a parkolóból. a balra kanyarodó sávot választottam. majd kanyarodás közben észrevettem, hogy vajon mi a fäß$đĐ&@>ért megyek én balra, mikor jobbra van a munkahelyem. reggel 7.52kor megint otthon voltam és meggyőződésem volt hosszú percekig, hogy ez így jó.
majd eszembe jutott, hogy valami azért mégsem stimmel, mert valahogy mindenki a másik irányba igyekszik. mintha rossz irányban lennék … hátnyilván.
aztán miután homlokon csaptam magam elindultam dolgozni. ezúttal jó irányba indultam neki az útnak. de késtem.
anyááám, aludnom kell! sokat! sokkal többet …
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-23
kedden előbb értem haza melóból, mint jó uram. a szomszédnőci – isten látja lelkem nem bírom őt, de tudom, hogy nem akart rosszat – elkapott, hogy csomagunk érkezett és ő átvette és akkor gyors odaadja most. hát mondom oké – gondoltam az uram rendelt valami fotóskütyüt magának. szomszédnőci odaadja a csomagot – amivel akkor még nem is nagyon törődtem és betörtem a lakásunkba. volt nálam két táska, a válltáskám és még a doboz is és persze rozsda is meglógott és kiszaladt a lépcsőházba. úgyhogy amikor beértem, gyors ledobtam mindent a konyhaasztalra és elmentem macskát üldözni. rozsda elkap, irány vissza a lakás. beléptem és akkor az asztalon lévő dobozra néztem és megláttam, felfogtam és realizáltam a ragasztószalagon végig üvöltően szereplő szupercsini feliratot:
Beküldte: baliskatus ekkor: 2012-03-23
nincs túl sok tiszta gondolatom. végtelenül fáradtnak érzem magam. aludnék egyfolytában. de persze nem lehet. mert nemcsak, hogy még a szombatból is hétfőt csináltak, de az órát is vissza kell majd állítani és vasárnap is egész nap úton leszek (családozósat játszunk). úgyhogy – ahogy a dolgok jelenleg állnak – a szülinapomon fogok legközelebb sokat aludni. és emiatt nagyon várom.